Már régóta töröm a fejemet azon, hogy egy külön posztot szentelek Hajnalkának, akitől elhoztuk Gyömbért. Egyrészt nagyon hálás vagyok neki, másrészt igazán eredeti egyéniségről van szó.

Gyömbér, 3 másik testvérével együtt Hajnalkáék egyik szomszédjánál jött a világra Bánrévén. Az ottani néni azonban meghalt, az örökösök pedig rázárták az ajtót a mamakutyára és a kicsikre. Hajnalka mentette ki onnan őket, de sajnos addigra az egyik pici már elpusztult. Így összesen 3 kiskutyának próbált gazdát keresni, azt pedig már az elején eldöntötte, hogy a mamakutya majd nála maradhat, és ott élheti le élete hátra levő részét.

A kiskutyákat a Facebookra tette ki, de segítséget kért a Mini Mancsok oldaltól is, amit én már hónapokkal korábban like-oltam, amikor komolyabban kezdtem nézelődni. Itt akadtam rá a hirdetésre, és ahogy már korábban írtam, kicsit torzonborz kutyust akartam, és első látásra beleszerettem Gyömbér testvérébe, Maciba.

Amikor aztán leértünk Bánrévére, végül Gyömbér rabolta el a szívünk, pedig milyen kis csúnyácska volt! De annál aranyosabb! Hajnalka pedig egy óriási szívvel és nagy hanggal megáldott nő. Olyan hangja van, mint egy férfinak, vagy legalábbis egy asszonyságnak, aki legalább 50 éve dohányzik (fogalmam sincs, hogy dohányzik-e.). Végtelen szeretettel beszél a kutyákról, de minden más állatról!

Amikor nála jártunk, megkínált minket teával is, amit a házukban fogadtunk el, nem is tudom, de minimum 3 macska társaságában, akik kényelmesen elnyúlva elfoglalták a legjobb helyeket az ágyon! De azt hiszem volt ott tengerimalac, galambok, csirkék, szóval minden!

Hajnalka igazi állatvédő egyéniség, hiszen teljesen körbe vette magát kis élőlényekkel, és napjában több posztot is kitesz szegény sorsú, megmentésre váró kutyákról. Én magam azok közé tartoztam, akiket idegesített, ha egy-egy ismerőse napjában tízesével tette fel a szegény állatkák képeit, hiszen még ha szeretem is a kutyákat, egy idő után érzéketlenné válok a probléma iránt, és hosszú percekig kell lefelé görgetnem a képernyőn, mire valami valóban „érdekeset” találok. Ha egy csont sovány éhező afrikai kisgyereket tenne ki valaki, egyszer még meghatódnék, és talán elsírnám magam, de ha napjában 10 különböző ilyen gyerekről látnám a posztokat, talán már észre sem venném.

Ugyanakkor én is az ilyen bejegyzéseknek köszönhetően találtam rá Gyömbérre, és Hajnalkát megismerve már látom, hogy tényleg vannak emberek, akik akár az egész életüket feltennék arra, hogy állatokon segítsenek. Van, hogy egy nap  akár 100 ilyen poszt is megjelenik, és akármennyire tűnik bosszantónak, idegesítőnek, én most már belátom: ha csak egyetlen kiskutyának is sikerül ezáltal gazdát találni, akkor már megérte. Úgyhogy én türelmesen görgetem át ezeket a posztokat, és szurkolok minden kutyusnak!

Hajnalka a szívén viseli a megmentett kiskutyák sorsát: rendszeresen ír nekünk levelet, amelyben érdeklődik Gyömbérről, a súlyáról, a viselkedéséről, a barátairól. Egyszer, amikor Miskolcon jártunk a szüleimnél, még meg is látogatott minket, így láthatta, hogy Gyömbér milyen életvidám, boldog kutya lett. És mi is hálásak leszünk neki, amiért megmentette számunkra őt.