Labda, bot, kötél, csont, kong
A kutyaoviban hallottuk, és nagyon tetszett:
- Hány játéka van egy kutyának?
….? Sok? Egy? Kettő?
- Egy sem. A játékok a gazdié, mi csak megengedjük neki néha, hogy játsszon vele.
Ez valahol azt is jelenti, hogy nem kellene állandóan a kutyák előtt hagyni a játékokat, hiszen akkor nagyon meg tudja unni őket. Én ezt úgy csinálom, hogy van 1-2 játéka, amiket nagyon imád (pl. a kong), amit akkor kap meg, amikor egyedül hagyjuk, és amikor este hazaérünk, akkor eltesszük. Így reményeim szerint minden nap, nagyon örül neki, amikor megajándékozzuk vele. Ezen felül van egy plüssbáránya és egy kötele, amik szinte egész nap kint vannak vele, és nagyon aranyos, amikor egyszer csak valamelyiket felkapja, és hozza játszani. Nincs szívem elvenni tőle, és valahogy még mindig félek attól, hogy ha én nem hagyok neki elől semmi játékot, amivel ingerek érhetik, akkor előbb-utóbb rátalál a cipőkre, a bútorokra, a szőnyegekre. (egyelőre ezek még megúszták a benti kutyatartást)
A plüssjátékokat a kezdetektől fogva nagyon szereti, óvatosan harapdálja őket, a kötéllel szeret húzódzkodót játszani, kisebb korában mindig a zoknijainkat lopta el (erről már leszokott). A labda eleinte egyáltalán nem érdekelte, pedig próbáltuk érdekessé tenni számára, mi is játszottunk vele, és a botokra sem gerjedt. Ma már mindkettőt szereti, elsősorban azért, mert a parkban a többi kutyától elleste ezeket. Ha eldobjuk fut utána, és vissza is hozza! Egészen hihetetlen!
Azért, hogy napközben 8-9 órát van egyedül, még mindig aggódom, hogy szétszed valamit. Továbbá mindig sír, ha elindulunk otthonról, maximum akkor marad el a sírás, ha indulás előtt kap egy csontot, esetleg finomfalatokat dugunk el, és azokat keresgéli, illetve most pár hete van egy kong labdánk is. Hihetetlen találmány. Nem tudom, miből van, de ha üres, akkor is megőrül érte Gyömbér, ha pedig még a belsejében el is rejtünk pár finomfalatot (esetleg meg tömködjük májkrémmel), akkor tényleg elmarad a sírás távozásunkkor. A kong labdát ráadásul dobálni is lehet, és egész furcsa irányokba pattog össze-vissza.
Matyi a gyerek kettők közül, ő az, aki birkózik is a kutyával, én csak néha próbálkozom azzal, hogy lenyomjam a földre. És persze a legnagyobb játszópajtás a többi kutya, akikkel szinte minden nap sikerült összefutni az esti séta alkalmával, és akkor megy ám a kergetőzés, és a játék folyamatosan!
