Már többször volt róla szó: Gyömbér nagyon sír, ha egyedül hagyjuk. Alapvetően mi arra tippelünk, hogy szeparációs szorongása van, és nem mer/szeret/akar egyedül maradni. A dolog úgy néz ki, hogy amikor teljesen egyedül marad (tehát az utolsó ember is elhagyja a lakást), elkezd sírni. Mindegy tehát még az is, hogy egyszerre megyünk-e el, külön-külön távozunk, esetleg nem is mi, a gazdik megyünk el, hanem valamelyik másik barátunk/rokonunk, aki felugrott megsétáltatni őt.

Sokan mondják, hogy az is lehet, a baj, hogy nem mozgatjuk le, de mi már ezen is túl vagyunk: mindegy, hogy reggel munkába menet hagyjuk egyedül (amikor reggel maximum 30-40 perc sétára jutott időnk), vagy éppen egy nagy 3-4 órás túrázásból jöttünk haza, csak éppen még leugranánk a boltba miután lepakoltuk a cuccainkat, ő ugyanúgy sír.

Sokáig abba a reménybe ringattuk magunkat, hogy csak pár percig csinálja. Hiszen ha például a szemetet vittük le, akkor 2-3 perc múlva már fent voltunk, és csend volt. De ez sem igaz sajnos. A szomszédok már panaszkodnak. Van, aki szerint minimum fél órán át hisztizik. Hiszti = sír, nyüszít, ugat, vonyít, és ugrál a bejárati ajtó mellett. Hatalmas robajjal van tényleg, csak ha 2 percig csinálná, talán legyintenék egyet, hogy kibírják a szomszédok, de mivel már panaszkodtak, nem maradhat így ez az állapot.

Annyi mindent próbáltunk már!

• Nem foglalkozunk vele elinduláskor, nem foglalkozunk vele megérkezéskor.
• Kap valamilyen jutalomfalatot, játékot, amikor elindulunk, hogy pozitív élménye legyen.
• Vettünk neki Kong labdát, amit meg is tudunk tölteni izgalmas jutalmakkal.
• Nagyobb teret engedtünk neki, hogy több szobába mehessen, amíg egyedül van.

Próbáltuk ezeket mind, felváltva, egyszerre, külön-külön. A jutalomfalat már nem is érdekli: vagy egyben lenyeli, hogy 2 másodperc múlva ott őrjönghessen az ajtónál, vagy már olyan is előfordult, hogy hozzá sem ért, amíg haza nem mentünk. A nyitott ajtók pedig rombolásra késztették, így azok újra zárva vannak. A fal persze jó koszos, hiába mossuk minden egyes séta után a tappancsait, azért annyira nem lehet tökéletes a végeredmény, hogy a fehér falon ne látszódjon meg.

Legutóbb az iskolától is segítséget kértünk: ők is azt javasolták, hogy egyáltalán ne figyeljünk rá, és sokszor menjünk el váltogatva, hosszabb-rövidebb időre, hogy így tudatosuljon benne, hogy haza fogunk menni. (Ezt egyébként próbáltuk már, amikor hozzánk került, és működött is a dolog addig, amíg nem kezdtünk el sétálni, a sírás csak az oltások után, a kinti séta lehetőségével egyszerre robbant ki belőle).

De jó, gondoltuk, próbáljuk meg újra. Volt egy szabad szombat délelőttünk, amit erre áldoztunk, de én csak jobban elszomorodtam:

Elsőre csak a szemetet vittük le, és visszafelé nem lifttel mentünk, hanem a lépcsőházban osontunk: teljes csend honolt az egész épületben… Itt arra gondoltam, hogy no lám, a szomszédok átvernek minket, hiszen nem sír a kutyám fél órát!

De aztán ott hagytuk őt újra, meg újra…. 10 percre, majd fél órára… Teljesen elkeseredtem: egyre hangosabban és egyre tovább sírt…. Komolyan olyan érzésem volt, mintha azt üzenné: Már megint itt hagysz?! Már megint itt hagysz??!!! Nyitva hagytuk az egyik ablakot, így lent az utcán hallgathattuk, ahogy tényleg úgy sírt, mint akit éppen nyúznak… És nem akarta abbahagyni…

Azt mondják, ne adjuk fel, és még csináljuk meg vele ezt többször is… Az a baj, hogy ehhez tényleg legalább fél nap szabadidő kell, nekünk az meg hétvégén is bajosan jön össze…

Amit még próbálhatnánk: a kutyamonitorok… Az a baj, hogy az egyetlen valamire való alkalmazás csak Iphone-ra és a tabletjére íródott, nekem ugye meg nincsenek ilyen csodakütyüjeim. De ami androidos alkalmazás, az is megkívánja, hogy legyen legalább egy tabletem és egy mobilom, tehát két eszközöm, amik kapcsolatban tudnak lenni egymással, és ha kell, így be is tudnék neki szólni, hátha a hangomra lenyugodna és elhallgatna. Sajnos egyelőre ezt még nem tudtuk kipróbálni, pedig lehet, hogy valamit segítene…

Addig megy a többi módszer… Ó, és még a rádiót is bekapcsolva hagyjuk most neki, hogy ne legyen teljesen csend, hátha az a baj. Tényleg nem jó ez így…őt is sajnálom, hogy ekkora stresszként éli meg, hogy otthagyjuk, és a szomszédokat sem szeretném, ha megutálnának minket: így is van elég negatív sztereotípia a kutyásokkal szemben.

Sajnos a mobilom hangfelvevője nem az igazi, alig hallani, pedig hangosan sírt itt is: