Az általunk kijárt kutyaiskola oktatói is mondták nekünk, hogy Gyömbér nagyon domináns, és figyelnünk kell arra, hogy ne nőjön a fejünkre, sok jó ötletet és tanácsot kaptunk tőlük is, de a szeparációs szorongás miatt annyit szenvedtünk, és annyira el voltunk keseredve, hogy végül más oktatókat is megkerestünk a témában, hátha valaki megmondja majd a tutit.

Egy állatorvos barátnőm ajánlotta Palágyi Andrást, aki volt olyan kedves, és egy jó 1 órás telefonbeszélgetésen keresztül próbált nekünk segíteni, tanácsokkal ellátni. Nagyon sok dolog volt már ismerős nekünk, sok mindenben egyezett az ő tanítása/elmélete azokkal, amiket a Városi Kutyák Iskolájában is hallhattunk: mennyire figyelni kell, hogy ne húzzon a kutya a pórázon, mennyire fontos, hogyan zajlik az etetés, egyáltalán, hogy hogyan kommunikálunk a kutyával. Ezen felül sok ici-pici apróságot hallottunk, amik újdonságnak tűntek nekünk, de mindent igyekeztünk kipróbálni, hiszen úgy voltunk vele, hogy ha ezen múlik, hogy sír-e a kutyám, akkor nekem mindegy, hogy pontosan hogyan adom oda a kutyámnak az ételt.

Kicsit ez is pszichológia szerintem. Annyi módszer van gyereknevelésre is, de közben mindig kiderül: minden gyerek más: az egyiküknél ez válik be, a másikuknál az. Kezdem úgy érezni, a kutyákkal is így van ez: lehet, hogy az egyik tökéletesen reagál az egyik iskola tanítására, míg a másik sokkal fogékonyabb egy másik módszerre. És ami a legjobb: lehet, hogy ezek vegyítése, ezek finom egymás melletti alkalmazása jön be a legjobban. Nincs egyébként lényegi különbség, csupa apróságról van szó. Nincs különbség a pozitív nevelési szemléletben sem, abban, hogy kutyát nem verünk sosem!

De volt pár kulcsmondat, amit annyira jól el tudott magyarázni András, annyira igaznak tűnt, talán nem is mondott újat, csak ahogyan mondta, felkaptam a fejemet, hogy tényleg! Ez mennyire fontos! Hogy például a kutyával állandóan kommunikálni kell. Hogy a legfontosabb, amit közvetítenünk kell, az a nyugodtság. Sosem lehetünk haragosak, kiabálósak, amikor szidjuk a kutyát, akkor is határozott, nyugodt hangon kellene, mivel a haragunk, ingerlékenységünk idegességet mutat, egy falkavezér viszont sosem lehet ideges, mert az a gyengeség jele.

Erre próbáltunk összpontosítani, mind az utasítás adásnál, mind az egyszerű gyakorlatoknál: határozottság és nyugalom. És tényleg hatott Gyömbérre, az utcai sétánál, a viselkedése egyre jobb lett. Persze az még mindig probléma, hogy nem tudom erőteljesen letiltani a sírásért, mert nem vagyok otthon, amikor csinálja. A tipp, hogy kaviccsal megtöltött műanyag flakont vágjak az ajtóhoz/ajtó elé, amikor elkezd sírni (attól állítólag szörnyen megijedne), nem működhet, mert tényleg nem sír, amíg a folyosón vagyunk. Ha elbújnánk a lépcsőházban, visszafutni nincs időnk, mivel egy nagyon hosszú folyosó legvégén van a mi lakásunk. Így egyelőre a letiltás, ami fontos lenne, még nem működik.