Ferencváros rehabilitációs részén élünk, és meg kell, hogy mondjam: imádjuk ezt a környéket. Én már kb. 10 éve élek itt, a férjemet viszont pár éve csábítottam ide (Budáról). Mindketten igazi városi emberek vagyunk, szeretjük, hogy innen minden gyorsan és egyszerűen megközelíthető, jó az infrastruktúra, bármikor elugorhatunk egy moziba, és egyre színvonalasabb kávézók és sörözők nyílnak a Tompa utcában, amely helyek teraszaira Gyömbérrel is ellátogathatunk.

A sörözők teraszán szívesen látják a kutyákat, a környező utcákban és parkokban azonban már kevésbé. Egy valamiben igazat kell adjak a kutyák ellen felszólalóknak. A gyönyörűen felújított utcák tele vannak kutyaszarral. Érthetetlen, hogy miért nem szedik fel egyesek, miközben 1 másodperc alatt egy jól irányzott mozdulattal ez megoldható. Léptem már bele én is. De lépett bele Gyömbér is, és azt aztán senkinek nem kívánom, hogy a hosszú szőrű kutyája tappancsai közül kakit kelljen kimosnia…

De vissza az eredeti témához, a sétáltatáshoz. A környéken minden adott nekünk, embereknek, de a kutyáknak sajnos kevésbé. Mi hétköznap jelenleg négyszer visszük le Gyömbért, hétvégén előfordul, hogy többször is, vagy egész napos kirándulásra is szoktunk menni. A napi sétáltatásnál is célszerű, hogy ne mindig ugyanoda vigyük a kutyát, hiszen jobb, ha folyamatosan új ingerek érik, nem unja el magát, ha mindig ugyanabban a 2 utcában megyünk vele pár kört. De azért körülbelül van rendszer a túráinkban:

Reggel 6:15 körül visszük az első sétára, kb. 30 percre. Ilyenkor vagy a Balázs Béla utca-Thaly Kálmán, Vendel sétány kört járjuk be, vagy lemegyünk a Mester utcára, és összekötjük a reggeli pékséggel a sétát. Munkába indulás előtt a párom (mivel ő indul később) még egy nagyon gyors pisire le szokott vele szaladni a Balázs Béla utcába.

Délután általában én érkezem haza először, kb. 5-fél 6 között, ilyenkor ejtjük meg a legnagyobb sétát. Az én kedvenc helyem a Nehru park a Bálnánál, ahol óriási területen szaladgálhat és ismerkedhet más ebekkel a kutyusom. Szép idő esetén én egy sör társaságában nézem, ahogy ő boldogan rohangál. Mire ideérünk kb. egy 25 perc, kb. 1 órát maradunk, így a teljes délutáni séta hossza általában kitesz 2 órát. A Nehru parkon kívül néha elmegyünk a Haller utcánál található kifutóba, esetleg a szomszédos kerület Ludovika téri futtatójába.

Gyömbér első sétája a Nehru parkban, illetve pihenés a Bálna egyik sörözőjének teraszán:

Az esti séta alkalmával már nem nagyon tudjuk kikerülni a Ferenc teret, amire egyébként nagyon próbálok figyelni, ott lakunk mellette. Nagyon sok kutyus van a környéken, akikkel Gyömbér már korábban örök barátságot kötött, és este itt tudnak egy kicsit találkozni.

A probléma: a Ferenc tér tiltott terület a kutyáknak. Mint ahogy egyébként a környező utcák valamennyi ici-pici zöld felülete az. Én éppen ezért próbálom elkerülni a teret, hiszen a közterület-felügyelők mellett a kutyákat nem szerető emberek is ránk szólnak, hogy menjünk innen. Pedig pont ez a kutyás társaság, akikkel itt ismerkedtem meg, nagyon becsületes, kulturált ebtartó: ők mind felszedik a kutyájuk után a piszkot, és gondot fordítanak az ebek nevelésére.

Nem szeretek tilosban járni, de megoldásra lenne szükség. Hiába van 2 futtató is a környéken (Tinódi utca és Lenhossék tér), mindkettő borzasztó állapotban van, és megközelíteni is 10-15 percet vesz igénybe, ami oda-vissza 30 perc, erre nincs mindig idő, amikor pedig hosszú séta van soron, inkább megyünk a Duna partra.

Valamennyi kutyást nagyon zavarja ez a szituáció. Van, akinek a kutyája beteg, nem tud messzire menni, van, ahol a tulajdonos az, aki annyira idős, hogy csak eddig a térig tudja levinni a kutyáját. Nagyon jó lenne, ha kapnának az ebek akár csak egy kisebb méretű futtatót is ezen a területen! Ez nem csak nekik jelentene megoldást. Biztos vagyok benne, hogy az utcán hagyott kutyapiszok is csökkenne, a kisgyerekesek megnyugodnának, hogy a kutyák egy elzárt területen futkároznak, ahonnan nem tudnak kiszabadulni, mi is megnyugodnánk, hogy nem kell állandóan attól tartanunk, hogy menekülnünk kell, a kutyáink pedig nem kényszerülnének ilyen belvárosi környezetben arra, hogy csak betonon közlekedhetnek.

Tudjuk, hogy nagyon kevés az esély arra, hogy ebből valami megvalósuljon, de mégis írtunk egy kérelmet az önkormányzatnak, hogy szeretnénk a Ferenc térre egy futtatót. Miért foglalkoznának velünk, amikor biztos vannak unatkozó emberek, akik napjában többször panaszkodnak a kutyák miatt? Mégis abban bízunk, hogy józan ésszel belátható, hogy ezzel inkább javulna a helyzet, mint romlana. A futtató segít a kutyatartás kulturáltabbá tételében, a kerület megszépülését nem akadályozza. A kérelemhez jelenleg az aláírásokat gyűjtöm, és mindenképpen írok, ha kaptunk választ az önkormányzattól.

A hosszú szőrű kutyáknál mindig felmerül ez a kérdés. És én például nem azért tanakodtam rajta, hogy hogy lehetne divatosabb, menőbb a kutyám, esetleg milyen fazon állna neki jól, hanem pusztán azért, mert féltem, hogy nagyon melege lesz a nyári hónapokban. Próbáltam utána kérdezni, utána olvasni a témának, de ebben sem találtam egyetértést, mint oly sok minden másban… Volt, aki szerint mindenképpen nyíratni kell, hiszen a hőségben nem érzi majd jól magát a kutyus ekkora bundával, továbbá a toklász és a kullancs is jobban kezelhető a pici szőrrel. Mások szerint pont hogy a nagy szőre ad neki hőszigetelést, pont attól tudná átvészelni a meleget, a toklász és a kullancs pedig nehezebben talál utat a vastag bundában, észrevesszük, még mielőtt befúrná magát a kutyusba…

Na és akkor kinek higgyünk?

Úgy voltam vele, hogy sokat biztos nem ártunk, próbáljuk ki a nyírást, a szőre visszanő.

Kozmetikában másodszor voltunk, első alkalommal egy egészségügyi rendbetételre mentünk, a füléből és a tappancsából vágattuk le a felesleges szőrt. Ehhez képest most egy komoly beavatkozásra érkeztünk. Nem tudom, hogy ki hogyan csinálja, én tapasztalatlan vagyok kutyakozmetika terén, így oda mentem, amit a legjobb szívvel ajánlottak a környéken: a Les Anges Kutyakozmetikába. Egy pincehelyiségben van az üzlet, amelynek meg van az a nagyon nagy előnye, hogy tökéletes hűvös klímája volt ebben a tikkasztó hőségben. A kozmetikus lány, Viki, már első pillantásra nagyon szimpatikus volt, így amikor azt mondta, hogy nyugodtan ott hagyhatom a kutyát, akkor én nyugodtan ott is hagytam. 2 óra múlva mentem érte, és hát egy új kutyát kaptam vissza! :)

Magamban rettegtem, hogy hogy fog kinézni, féltem, hogy nagyon sovány lesz, hogy már nem is lesz aranyos, nem állítanak majd meg az utcán, hogy ki ez a gyönyörű kutyus, stb. De olyan cukipofa lett, és olyan örömmel ugrott a nyakamba, amikor megérkeztem, hogy elöntött engem is a boldogság. Egyszerűen sütött róla, hogy mennyire jól érzi magát, haza felé is végigugrálta az utat, mit neki a 30 fokos kánikula.

Állítólag nagyon jól viselte a beavatkozást, és igazi „jófejként” asszisztált a munkához! Hogy a kutyakozmetikust idézzem: ha nem lenne ilyen kutya, ki kellene találni! A kis idióta mindenkit elvarázsol! A lenti videót Viki készítette, amikor a szőr nagy része már lekerült Gyömbérről.

Persze azon túl, hogy két birkányi gyapjútól megszabadultunk, most is volt fül, szem és tappancs ápolás is. Biztos, hogy jövünk máskor is!

Én pedig hatalmas megkönnyebbüléssel, és új szerelemmel a szívemben, büszkén sétáltam vele haza. Hogy így is csinos lett, mi sem bizonyítja jobban, hogy haza felé azon a kemény 5 perces úton is hárman álltak meg megsimogatni Gyömbért, hogy milyen aranyos!

Ezek után zavar, ha bárki kineveti, vagy kritizálja az új külsejét? Hát NEM! :)

Szokták mondani: kutya vagy kert, válassz. Vagyis, aki kutyát tart a kertjében mondjon le gyönyörű pázsitról és a virágágyásokról. Ez akár lakásra is érthető: lakás vagy kutya. Ha kutyát tartasz, mondj búcsút a tiszta, tökéletes rendben tartott, mindig vendégvárásra kész lakásról. Én azt gondolom, hogy ez kutyától is függ, mennyire aktív, mennyire tombol benne a lakberendező és kertész véna, de persze biztos: ott mindig nagyobb lesz a tisztaság és a rend, ahol nincs semmilyen háziállat. De azért küzdhetünk a dologért. Elmondom, nálunk ez jelenleg hogy néz ki:

Pisitakarítás

Mivel kiskutyánk még nem szobatiszta (vagyis bepisil, ha egyedül hagyjuk), szinte minden nap arra megyünk haza, hogy takarítani kell utána. Elő a hipós, fertőtlenítős vízzel, felmosóronggyal, és uccu neki. Ebből a szempontból, biztos többet mosok fel az előszobában, mint valaha, hiszen ha őszintén bevallhatom, akkor az az igazság, hogy 2-3 hetente mostam fel régen a mostani napi 1-2-höz képest.

Viszont sajnos a pisi nem csak látszik, hanem szaga is van. Régebben kevésbé, de ahogy nő a kutyánk, úgy erősödik a szag is. Természetesen állandóan szellőztetünk, de mégis érezni lehet a szagokat, így további trükkökkel is próbálkozunk: szódabikarbóna, mint természetes szagtalanító, és most már drogériában kapható szagsemlegesítővel is.

Sajnos tökéletes eredményt egyik sem hozott, én érzem a pisiszagot… További javaslat?

Szőrtakarítás

A kutyusok vedlenek, van aki kevésbé, van aki jobban. Ebből a szempontból mi egészen szerencsésnek érezzük magunkat. Ezt a hosszabb, kicsit hullámosodó szőrzetet hetente 1x kikeféljük, és nincs tele a lakás szőrrel. Korábban nem hittem benne, hogy egy hosszú szőrű ilyen szempontból ideálisabb, de a gyakorlat bizonyította, hogy így van: a szüleimnél élő labradorhoz képest, nálunk szinte elenyésző a szőrcsomók száma. Persze azért porszívózni is kell, de nem a szőr, hanem inkább a szőrből kipergő, sétálás közben felszedett fűszálak, gallyak és por miatt.

Rombolás takarítás

A rombolás megelőzésének legjobb módszere: ne hagyjunk semmit a kutya orra előtt, akkor nincs mit szétszednie. Persze aktívabb kutyák ilyenkor is feltalálják magukat, és elpusztítják akár a saját fekhelyüket vagy nekiesnek egy szekrénynek, vagy a falnak, de azért sok mindent meg lehet előzni odafigyeléssel. Nálnuk szerencsére van egy pici gardrób szoba, ahol az összes cipőt, felakasztani való kabátot/táskát tárolni tudjuk. Így persze eléggé lecsupaszított az előszobánk, de olyan, mintha tökéletes rendet tartanánk.

Ha kint marad valami, magunkra vessünk: íme egy számlalevél, amelynek tartalma talán nem tetszett Gyömbérnek.

Tappancsmosás

Ez egy komoly kérdés: minden egyes séta után mossunk tappancsot? A helyes válasz talán az lenne, hogy igen, de mégis nehéz kivitelezni. Napi 4 séta átlagosan, önmagában is elvesz az ember idejéből több órát, kiegészülve ez a pisitakarítással, a kutyával való rendszeres foglalkozással, és akkor még a tappancsmosás is napi 4-szer? Ez egy közepes méretű kutyánál alsó hangon 5-10 perc, az időjárási és a játékkal töltött időnek megfelelően, vagyis egész napra vetítve újabb 1 óra. Nem panaszképpen, de úgy, hogy az ember egész nap dolgozik, ez már tényleg nagyon soknak tűnik. (Mióta kutyám van, magamra nincs persze időm, és gyerekem nincs is!) Jelenleg 2-szeri lábmosás van beiktatva nálunk: este alvás előtt mindenképpen, és lehetőleg reggel is, mielőtt mi munkába indulnánk. Persze nem sikerül mindig, aminek a következménye az összeugrált falon látható. Kinek milyen módszere van tappancsmosásra? Van erre valamilyen tuti mód? Mi, ha kevésbé piszkos a talpa, akkor áttöröljük egy ronggyal, ha már sáros, akkor irány a fürdőkád.

A fal

Hát igen: tappancsnyomok a bejárati ajtó mellett, amit előszeretettel ugrál össze, amikor egyedül hagyjuk. Próbálom óvatosan lemosni (alig vizes pici fehér szivaccsal), illetve egyszer már át is festettük a falat (fehér, így nem nehéz), de sajnos pár nap alatt újra koszos volt. Nagyon alapos lábmosás kellene minden séta után, hogy ez ne így legyen, de mint fent írtam, nincs állandóan időnk erre. Próbálkozunk, de nem megy. Le kellene szoknia az ugrálásról, de ez egy újabb téma, mely szorosan összefügg azzal, hogy bepisil, ha magára hagyjuk.

A kutya mérete nem egy elhanyagolható kérdés, amikor úgy döntünk, hogy új családtagot keresünk. Különösképpen igaz ez akkor, ha lakásba keressük az ebet. Persze tudom én, a nagytestű kutyák általában lustábbak, és kevesebb vizet zavarnak, mint a folyton rohangáló szobacirkálók, de azért a lakás méretéhez is igazodni kell. Én imádom a nagytestű kutyákat, viszont pici a lakásunk. Mini kutyát viszont nem akartam, mert én gyerekkoromban nagy kutyák között éltem, nekem a minik még nem igazi kutyák (elnézést minden aprókutyás gazditól, ők is imádni valóak, tudom, csak nem hozzám valók). Így született az a döntés, hogy közepes testű kutyát keresünk. Ebben a kategóriában én nagyon vágytam volna egy tibeti terrierre, de itthon nem egy elterjedt fajta, nagyon kevesen foglalkoznak a tenyésztésükkel, én pedig azt az árat nem tudom megfizetni.

Észrevettem azonban, hogy vannak keverék kutyusok, akik hasonlítanak a tibetiekre, és egyébként is azt gondolom, hogy jó érzés megmenteni egy kutyust, és otthont adni neki. Innentől kezdve a menhelyek, és különböző facebook csoportok oldalán olyan kölyökkutyákat kerestem, akik láthatóan kicsit bozontos szőrzettel rendelkeznek, és várhatóan közepesre nőnek. A közepes alatt én a kb. 12-22 kg-os kutyákat értem, ilyesmit képzeltem el a lakásunkba.

Amikor Gyömbérre ráakadtunk, örültünk, mert kicsi/közepesként volt hirdetve, eléggé szőrös is volt, az anyukája 15 kg, az apukája pedig állítólag még kisebb. Ennek ellenére, már akkor aggódtam egy kicsit, amikor elhoztuk, 2 hónaposan. Nagynak találtam a korához képest, 4,5 kg volt. Kicsit el is bizonytalanodtam, de a természete annyira jónak tűnt, nyugodt volt, hogy végül nem hagytuk ott.

Az izgulás a mai napig megvan, de ezt persze mások is gerjesztik. Amikor bárki odajön hozzánk az utcán, kb. ez a beszélgetés szokott lezajlani:

- Jaj de aranyos! Milyen fajta?

- Nem tudjuk, keverék!

- Nagyon szép! Mekkora lesz?

- Nem tudjuk….reméljük, közepes!

- Mennyi idős?

- …. hónapos (2-3-4-5)

- Úristen! Akkor nagyon nagy lesz!!!!

Mindenki ezzel riogat minket! Mert hát akkora tappancsa van!!! És még ilyen fiatal!!!! Az ilyen megjegyzések miatt párszor ráparáztam a kérdésre, de összességében most már elmondhatom, megnyugodtam: egyrészt eleve nem törpe kutyát akartam. Másrészt még keverék kutyákra is vannak tippelgetős módszerek, hogy talán a 4 hónapos kori súlyát fogja megduplázni, ami kb. 10 kg volt, tehát a 20 kg még belefér az eredeti elképzeléseimbe. Egyébként pedig: Gyömbért így is úgy is imádjuk. Ha nagyra nő, a szeretetünk is egyre nagyobb lesz.

A súlygyarapodásunk eddig így néz ki:

8 hetesen: 4,5 kg

10 hetesen: 6,1 kg

12 hetesen: 7,8 kg

14 hetesen: 9,1 kg

17 hetesen: 11 kg

20 hetesen (5 hónaposan): 13,5 Kg

A nyári hőség miatt viszont a bundától lassan megválunk, lehet, hogy az súlyvesztést is jelent majd. Megírom majd azt is, mint ahogy 1 éves koráig folyamatosan mérjük majd.

Az előző bejegyzésemhez kicsit még hozzáfűznék:

Sajnos egyre biztosabb vagyok abban, hogy a bepisilés nem azért van, mert még csak 5 hónapos szegényke... Tegnap kihasználva a szép időt, és azt, hogy kutyás rendezvény volt a Városligetben, szinte az egész napot ott töltöttük. 10-kor indultunk itthonról, és délután 5-re értünk haza. Nagyon jól érezte magát, sok más kutyussal tudott kergetőzni, labdázni, gallyakat rágcsálni. És természetesen folyamatosan pisilt is. A meleg idő miatt volt nálunk itatóvíz, így boldogan láttam, hogy szinte a Városliget minden szegletét felavatta egy kis pisivel.

Hazaérve azonban le kellett szaladnunk a boltba, hiszen a hűtő kongott az ürességtől, így kapott egy kis rágcsálni való szárított bőr csontocskát, hogy lefoglalja magát, majd lementünk a boltba. Ha 45 percet távol voltunk, akkor sokat mondok. Biztos, hogy nem kellett pisilnie, hiszen még hazafelé a ház előtt is pisilt egyet. Ennek ellenére a szokott helyen ott várt minket a sárgás foltocska. Nagyon kicsi volt, látszott, hogy szinte úgy kellett kipréselnie magából. De ott volt.

Na erről, hogy szoktassuk le?

:(

Már az elején le szeretném szögezni: állatimádók vagyunk, gyerekkoromban is volt kutyánk, de egyáltalán nem tartom magam tapasztalt kutyatartónak. Lakásban ráadásul tényleg Gyömbér az eső próbálkozásunk, így biztos minden nevelési kérdésben ügyetlenek leszünk eleinte. Nem tudom biztosan azt sem, hogy hogyan kell egy kutyát szobatisztaságra nevelni, persze az interneten fellelhető összes tanácsot elolvastam már, szinte mindent ki is próbáltunk. De egyelőre még messze a siker. Igyekszem összefoglalni, hogy hol tartunk a kérdésben, és minden további hasznos tanácsot szívesen veszek!

Az első napok

A legtöbb helyen egyetértenek pár kérdésben: például, hogy a kutyapelus annyira nem jó megoldás, mert pont arra szoktatja rá a kutyát, amire nem szeretnénk: a lakásban pisilésre. Ugyanakkor szinte senki sem ajánlja, hogy a kiskutyákat a megfelelő oltások hiányában utcára vigyük, hiszen akár el is pusztulhatnak egy-egy betegségben. Vagyis kb. 1-másfél hónapig (miután hozzánk került), mi nem kockáztattunk, nem vittük le az utcára. Azt sem akartuk, hogy az egész lakás pisilős hely legyen, így maradt a pelus. Azt kell hogy mondjam, hogy kétszer, amikor láttuk, hogy éppen pisilni készül, felkaptuk, rátettük a pelusra, nagyon megdicsértük, hogy odapisilt, és már értette is. Mindig oda járt onnantól. Micsoda öröm volt!

Oltások után

A mosoly hamar az arcunkra fagyott, amikor szembesültünk azzal, hogy a kiskutyánk egyáltalán nem akarja az utcán végezni a dolgát. Úgy húzott minket haza felé, hogy végre a séta után ráállhasson a pelusra, és könnyíthessen magán. A kulcsszó a türelem. Hétvégén levittük 2-3 óránként. Aztán levittük a pelust is. Odalent nem érdekelte. Összebarátkoztunk más kutyákkal, akik előtte pisiltek. Látta, hogy ezért más kutyák dicséretet kapnak. De ő csak nem akart pisilni. Egy maratoni 3 órás séta a Margitszigeten, jó sok ivóvízzel felszerelve, meghozta a gyümölcsét: szegény már nem bírta visszatartani, és könnyített magán. Hatalmas dicséret, de még ekkor sem ment minden alkalommal. Legalább 2-3 hét telt el, mire megértette, hogy valójában azért megyünk le sétálni, hogy ő pisilhessen-kakilhasson. Újabb örömmámor, ugyan kit érdekel az, hogy egy 4-5 hónapos kiskutya nem bírja ki napközben, amikor mi 8-10 órát vagyunk távol munka miatt?

De más kiskutyák kibírják!

A környezetünkben többen is idén tavasszal fogadtak örökbe kiskutyát. És a sikerélményeink hamar csalódottsággá váltak, amikor kiderült, hogy az ő kutyusok vagy már a kezdetek-kezdete óta szobatiszta, vagy 2-3 hét alatt teljesen azzá vált. Mondogatja mindenki, hogy türelem, türelem, még Gyömbér nagyon fiatal, majd megy neki is, de mégiscsak rossz érzés, hogy hónapok óta a pisitakarításról szólnak a délutánok. Ráadásul gyanússá vált a dolog: nem biztos, hogy a délután megtalált pisi azért van, mert nem bírta visszatartani. Két dolog miatt jutottam erre a következtetésre: egyrészt a délutáni pisi már mindig teljesen meg van száradva mire hazaérünk (a pelust már elvettük előle, hogy ne higgye azt, szabad bent pisilni, tehát a járólapra pisil az előszobában), tehát nem valószínű, hogy nem sokkal érkezésünk előtt pisilne, jóval korábban kell történnie, másrészt, ha még este is elmegyünk valahova (mozi, egy sör), akár csak 1-2 órára, akkor is odapisil. Hétvégén, amikor egész nap vele vagyunk, egyáltalán nincs a lakásban pisi. Vagyis arra a következtetésre kell jutnunk, hogy inkább azért pisil, mert egyedül hagytuk. Hogy ez most bosszú (állítólag nincs ilyen kutyáknál), vagy szeparációs szorongás (eleinte fokozatosan szoktattuk az egyedülléthez, és nem is volt baj az egyedül hagyással a pelusos időszakban, hamar leszokott a sírásról), esetleg magát hiszi falkavezérnek (erre is a legeleje óta figyelünk: mi megyünk ki először minden ajtón, mi eszünk először, sosem kap enni az asztalról, nem engedjük fel a fotelbe, az ágyba, nem húz a séták során, szépen jön mellettünk), egyiket sem tartom valószínűnek, így igazából fogalmam sincs miért csinálja, de mégis azt gondolom, hogy azért, mert egyedül hagytuk.

Mi lesz a megoldás?

Le kellene szidni, amikor rajtakapom. De mivel akkor pisil, amikor nem vagyunk otthon, ez nem lehetséges. Többet vigyük le sétálni? Így is azt gondolom, hogy elkényeztetjük ezen a téren: hétvégén nem ritka, hogy 4-5-ször is levisszük, ebből az egyik biztos, hogy maratoni kirándulás (Margitsziget, Római part), mégis ott van a pisi, ha egy esti mozit még beiktatunk. Hétköznap is 3 séta a minimum, reggel felkeléskor, este lefekvés előtt, munkából hazaérve, és egyik sem 5-10 perces séta: a délutáni másfél-2 órás szokott lenni, a másik kettő is 40 perc körüli. Éppen ezért várom az ötleteket, mit tehetnénk... (Nem vagyok híve az utólagos szidásnak, vagy annak, hogy a pisi után órákkal később az orrát beledörgöljem a pisibe, hiszen valószínűleg nincs is értelme.) Az biztos, hogy külön bejegyzést is megér majd, ha lesz egymás után 4-5 nap, amikor már nem kell a fertőtlenítős vízzel készenlétben állnunk.

2014.12.24. Megszületett Gyömbér egy határ menti településen, Bánrévén. Mi még nem tudtunk róla, és ő sem rólunk. Én is csak azt tudtam, hogy nagyon szeretnék egy kutyát. És tudtam, hogy eljön majd az a pillanat, amikor nem érdekel majd senki és semmi, amikor nem hagyom majd lebeszélni magam, amikor végre lesz egy döntés, amelyhez igazi felelősség tartozik, és nem félek majd meghozni.

Naná, hogy féltem. Matyinak (lassan 1 éve a férjem, de jobban szeretem páromnak hívni) persze előadtam az ajakbiggyesztéses nagyhalált, a "hogy ha most sem megyünk el egy kiskutyáért, akkor gyávák vagyunk" szöveget, de belül, amikor beszálltunk az autóba és elindultunk, én is rettegtem. Hogy ez pont február 14-én történt, teljesen véletlen.

FB-on láttuk meg a hirdetést egyébként, és először az egyik testvérébe szerettem bele, egy hófehér kutyusba, azonban amikor megérkeztünk láttuk, hogy ő nagyon aktív: így választottuk helyette a csúnyácska, ámde teljesen lusta és elnyomott kisfiút, Gyömbért. Nem akart velünk jönni. Mindig kiugrott a dobozából, mi pedig újra és újra betettük. Az utat végigaludta, alig sírdogált, otthon pedig belépett a lakásba, és boldog ugatással adta jelét annak, hogy tetszik neki a hely. Ez volt az első napunk.

A következők szörnyűek voltak! Az állandó sírás, hisztizés, (felváltva én és a kutya), amikor már azt mondom a páromnak, hogy bocsásson meg, amiért én ezt akartam, és ígérem, gyereket sem akarok ezek után!

Most már 3 hónapja velünk van, tegnap lett 5 hónapos. Imádjuk, mint mindenki, aki csak meglátja őt az utcán. Sokat tud már, de például még nem szobatiszta. Ez a legnagyobb harc! De nem adjuk fel! A következő bejegyzésben erről írok majd bővebben.