Gyömbér, a benjikutya

Előítéletek, amikkel nem kellene foglalkozni

2018. július 05. 09:07 - Konika

Már annyiszor megfogadtam, hogy nem foglalkozom azzal, hogy az emberek egy része milyen jelentős ellenszenvvel viseltetik a kutyások iránt, de aztán mindig történik valami, ami miatt újra el tudok keseredni.

Tudom, hogy van alapja annak, hogy nem szereti mindenki a kutyásokat: hiszen vannak felelőtlen gazdik, vannak, akik nem szedik fel a kakit, vannak, akik a minimális alapnevelést sem adják meg a kutyájuknak, és még mindehhez hihetetlenül arrogánsak is. Vannak. Néhányan. (Sok a kutyakaki? Kiszámoltad már, hogy egyetlen egy kutya napi 2-3 kakit produkál, tehát ha megszámolsz adott területen 20-30 kakit, azt lehet hogy összesen 2 kutya produkálta 4-5 nap alatt??? Miközben nem 2 kutya lakik a környékeden, hanem mondjuk 60-70?)

És az, hogy létezik néhány felelőtlen gazdi, nem jelenti azt, hogy minden kutyás ilyen lenne. Sőt: az én személyes tapasztalataim alapján (mivel kutyásként rengeteg kutyást ismerek, napi szinten tartunk kapcsolatot, ugyanannyira összejárunk és beszélgetünk, mint ahogy a kisgyerekes anyukák is teszik) a kutyások többsége felelős gazdi és jól neveli a kedvencét.

Tehát: vannak rossz példák, kirívó esetek: az egész közösséget utálni kell??? Szűk körben már többször elmeséltem, hogy ez mennyire bánt engem: az előítélet, az általánosítás ugyanúgy működik, mint amikor egy nemzetiség vagy etnikum, esetleg vallási hovatartozás alapján ítélünk meg embereket. Én az értelmes, felvilágosult, ráadásul nagyvárosban élő embertársaimtól azt várom el, hogy ne ítélkezzenek pusztán azért, mert valakinek kutyája van. Vagy ha mégis ítélkezik, tegye magában: miért érzi feltétlenül szükségesnek valaki (egy fiatal nő ráadásul!) mindezt hajnali 6-7-kor rázúdítania egy békésen sétáló 70 körüli idős bácsira, aki az ég világon semmit nem csinált, csak keresztül sétált egy téren a hipercuki kutyájával. A Ferenc téren. Ami nem egy körbezárt park. Hanem egy TÉR. Könyörgöm: KÖZTERÜLET. Nem lehet onnan senkit, semmilyen indokkal kitiltani. Ugyanannyi joga van ott lenni, mint bárki másnak. Hogy éppen ő kutyával sétál? Na és? Egy kb. 5 kg-os kutya, akit pórázon vezetnek, mennyivel tud több kárt okozni a „fantasztikusan karbantartott” fűben, mint egy 5 kg-os kisgyerek?

Szóval ezen akadtam ki ma reggel: hogy van akinek akkor indul jól a napja, ha beszólhat egy bácsinak, hogy tűnjön el a kutyájával a parkból.

Ami ugye nem park.

Ami egy tér. Aminek nem is lehetne házirendje: semmi más nem vonatkozhat rá, csak ami bármelyik más közterületre is vonatkozik. Ha mást szeretnének a kedves „kutyások tönkreteszik a füvet” kerületi társaim, kezdeményezzék a terület parkká nyilvánítását és kerítéssel való körbezárását.

A kutyások hadd ne mondjam, hogy kinek/minek érzik lassan magukat, annyi előítélet, és annyi atrocitás éri őket. Hosszú-hosszú évek óta élek a IX. kerületben, és mindig mindenkinek azt meséltem, hogy mennyire szeretem….az utóbbi 1 évben kezdem azt érezni, hogy innen lassan kiutálnak, hogy a kutyaellenesség sérti az alapvető jogaimat, de belefáradtam ezzel foglalkozni. Majd elköltözünk. Sok kutyás ismerősöm ment el innen az utóbbi egy évben. Lehet mi is. Mert ugyan én nem megyek már a Ferenc térre kutyával, mert elegem lett abból, hogy nekem beszólnak, de ma reggel kiderült számomra, hogy azt is nehezen viselem el, ha a környék egyik legkedvesebb bácsijának szólnak be, aki soha senkinek nem ártott, és akinek a kutyája is a legédesebb cukorfalat a környéken. És csak átsétált. Pedig lehet, szeretett volna esetleg egy padra is leülni, megpihenni pár percre. Akkor még rendőrt is hívtak volna rá?

Érdekes, más kerületekben, ha más nagy zöldfelületű tereken sétálunk a kutyával, nem üldöznek el minket. Azokat a parkokat/tereket karban tartják, ez onnan is látszik, hogy annak ellenére, hogy napi 50-100 kutya játszik/labdázik ott, a terület mégis gyönyörű, zöld, sehol egy kutyakaki, a fű nincs kikopva. Mert gondozzák. Ugyanez a helyzet a szüleim családi házánál a kertben: a leggyönyörűbb pázsit, attól függetlenül, hogy kutya is koptatja. Gondozzák, karbantartják. Az a terület, aminek a gondozása kimerül egy kis locsolgatásban, ott el fog tűnni előbb-utóbb a fű, és nem azért mert kutyák vannak ott (nincsenek is, mert üldözik őket), kikopik az mástól is.

Szóval lehet akár itt és most rám zúdítani, hogy milyenek a kutyások. De ezekkel a kommentekkel nem fogok foglalkozni, mert előítéletből táplálkoznak. Ha tiszta szituációt akarunk, akkor tessék elkeríteni a teret, átkeresztelni parknak. A kutyakakit otthagyókat meg el kell kapni! Akárhol hagyják ott! (Tudomásom szerint sosincs tettenérés, nem tudnak ezért büntetni.)

Remélem, hogy néhány kutyánál nagyobb problémák is szemet szúrnak majd kerületi lakótársaimnak: hogy ömlik a szemét a környékbeli kukákból, és hogy mit hagynak maguk után a téren a bulizó fiatalok egy-egy vadabb éjszaka után.

Mi meg labdázunk inkább, és igyekszünk elfelejteni az ilyen élményeket.

36373199_10214528732845591_1715712883540623360_o.jpg

Szólj hozzá!

Mátrai tél

2018. március 06. 10:10 - Konika

Túrázás a félméteres hóban

Gyömbér imád túrázni. Nem az a vadászkutya típus, nem megy el tőlünk 1-2 méternél messzebbre, azonban imádja velünk felfedezni a tájat. Többször voltunk már a Bükkben, vagy a Budapest környéki hegyekben, most pedig eljutottunk a Mátrába is. Pont akkor, amikor az egész országban ott volt a legnagyobb hó.

Mátraszentimrén volta szállásunk, reggel letettük ott az autót, a csomagokat, majd elindultunk gyalog az erdőn át Galyatetőre a kilátóhoz. Az egyébként összesen 3 km utat majdnem 3 órán át tartott megtenni…Nem, nem vagyunk ennyire béna túrázók, azonban a térdig érő hó, a sok helyen egyáltalán nem kitaposott turistaútvonalak jelentősen lassították a haladást, arról nem beszélve, hogy a táj olyan csodálatos volt, hogy folyton megálltunk fényképeket készíteni.

img_20180224_113747.jpg

img_20180224_110313_1.jpg

img_20180224_141424.jpg

Nem vagyok éppen hideg-barát, de be kell, hogy ismerjem, hogy rendesen felöltözve, felfelé mászva, a -10 fok sem tűnik fel, sőt, inkább melegünk volt. Gyömbér is kifejezetten élvezte a hóban rohangálást, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy fázna, ám visszafelé úton jöttek a gondok. Állandóan megállt a lábait nyalogatni – a hosszú bundájában nagy jégcsapok keletkeztek, és szerintem ez zavarta a haladásban, illetve biztos, hogy el is fáradt. Folyamatosan noszogatni kellett, hogy menjen már… Míg végül teljesen feladta: ásott magának egy kis gödröt a hóba, belekuporodott, teljesen összehúzta magát, és úgy tűnt, ő már nem jön sehova. Annyira aranyos volt, de közben meg is ijedtem: azért ilyet még nem láttam tőle, hogy a teljes megadás jelével, inkább beássa magát a hóba, akár hagyjuk is ott… Matyi felkapta, és ölben, majd később a nyakában cipelte őt. Őt, aki egyébként mióta felnőtt kutya lett, egyáltalán nem szereti, ha emelgetik, most békésen tűrte, hogy vigyük. Egyébként nem sokkal később letettük, és akkor már haza bírt jönni. Annyi bizonyos, hogy még ilyet nem láttunk tőle, és most már egészen biztos, hogy ő is képes végkimerülésig elfáradni.

Természetesen másnap, amikor az Ilona-völgyi vízeséshez túráztunk már semmi baja nem volt, ugyanolyan aktívan túrázott velünk, mint máskor.

Szólj hozzá!

Januári tavasz

2018. január 12. 10:00 - Konika

Hihetetlen, milyen meleg időjárással kezdődött a 2018. Őszintén szólva, ha valaki megkérdezi, melyik hónapot szeretem a legkevésbé, kapásból rávágom, hogy a januárt. Azért, mert szerintem a legsötétebb, leghidegebb hónap, ami mindig olyan lassan és nehezen akar elmúlni. (Decemberben ugye az ünnepek valamennyire feledtetik a telet, a sötétséget, a február meg egy rövid hónap, amikor már gyakran van szép idő, egyedül a január barátságtalan.)

Most viszont egy szavam sem lehet a januárra. 9-10 fok? Tökéletes kiránduló idő, így Gyömbérrel elindultunk Normafára, ahol természetesen borzasztóan sokan voltak, így a tömegtől kicsit arrébb indultunk túrázni. Nagyon szép helyeken jártunk, útközben egy kilátópontot is érintettünk, valamint a piktortégla üregeket is felfedezhettük (A sárgával jelölt körút mentén találhatóak).

Gyömbér is nagyon élvezte, sokat szaglászott, a túra második felében pedig már a labdája is előkerült. Bebizonyosodni látszik előttünk minden ilyen séta alkalmával, hogy juhászvér csörgedezhet az ereiben: sosem megy tőlünk messzire, mindig a fél szemét rajtunk tartja: mintha ellenőrizné folyamatosan, hogy megvagyunk-e. Amikor az egyik elágazásnál a férjem balra, én jobbra indultam, a kutya ott állt kétségbeesve az elágazásnál, hogy most melyik irányba fusson, hol engem, hol a férjemet nézte, majd egyikünktől a másikunkig futott kétségbeesve, hogy miért váltunk szét.

Délután teljesen kimerülve értünk haza, és nyugodt szívvel tervezhettük az esti programot.

img_20180106_142219.jpg

img_20180106_142318_hdr.jpg

img_20180106_133259.jpg

img_20180106_134936_hdr.jpg

 

 

Szólj hozzá!

A kutya nem plüssmaci – inkább buldózer

2018. január 08. 10:00 - Konika

Sokszor hallani, hogy aki kutyát tart, veszélyes dolgot vállal, mert azért a sok-sok előnye mellett, hogy felelősségre tanít, hogy mérhetetlen szeretetet ad, azért vigyázni is kell vele. És most nem arra gondolok, hogy valakinek alapjáraton agresszív kutyája van, aki nekimegy embernek, kutyának. Ennél sokkal banálisabb dolgokról van szó.

Gyömbér egy abszolút kezelhető, kutyaiskolát megjárt, jól nevelt kutya. Ám még ő is tud veszélyes lenni. Balesetveszélyes.

Ha labdát lát, nem létezik számára más.

Labda? Labda? Hol??? Labda! Labda!! Labda!!!!

Nyáron labdázás közben anyukámat elgázolta és feldöntötte, mint egy buldózer, annyira rohant a labdája után.

Most meg szilveszterkor: nekem törte el az orrom.

Lehajoltam a labdáért – mert ő ugye egy hipercuki kutya, aki leteszi a lábam elé a labdát, és hiperlelkes, mert amikor nyúlok a labdáért, már általában ugrál és indul előre. Na most sikerült a labdáért való lehajolást és a hirtelen felugrást úgy kombinálni, hogy reccsent az orrom, és ömlött belőle a vér.

Még petárdázás előtt történt, nyugalom volt, csend, éppen azon voltunk, hogy estére jól lefárasszuk, erre az lett belőle, hogy két kórházat is megjártam szilveszterkor, majd azóta is belilult arccal mászkálok, és mondom el mindenkinek, hogy nem, nem a férjem vert meg: csak labdáztam a kutyámmal! :)

Nem haragszom rá persze, a törés pillanatában sem haragudtam, tudtam, hogy ez egy szerencsétlen véletlen – három éve labdázunk, de soha ilyenhez hasonló sem történt.

A kérdés persze most itt van: ki kell-e ölnünk Gyömbérből ezt a túlzott lelkesedést a labda iránt? El kell-e érnem, hogy a labdát is a legnagyobb fegyelmezettségben, ülve, tőlem 2 méterre várja? Miközben ez egy játék neki, és semmiért nem lelkesedik ennyire…

(A kis bűnösről akkor készült a kép, amikor a sminkemmel próbáltam a nyomokat eltüntetni)

img_20180102_101713_1.jpg

2 komment

Húsvét, Gyömbér több mint 2 hét után újra lát minket

2016. április 26. 10:00 - Konika

Húsvét előtt Gyömbér Miskolcon volt a szüleimnél. (Elutaztunk pár napra, ezért vittük le, hogy addig Sunnyval jól kijátszhassák magukat)

A videó a megérkezésünkkor készült, miután már több mint 2 hete nem láttuk őt.

Nyilván otthon nem engedjük az ilyen heves üdvözléseket, nem is így fogad minket, de ennyi idő után belefér. És persze Sunny is örült nekünk! :)

Szólj hozzá!

Gyömbér karácsonya, lillafüredi túrával

2016. február 09. 10:00 - Konika

A nagy szeparációs stresszünk közepette el is feledkeztem megemlékezni arról, hogy Gyömbér karácsonykor betöltötte az 1 évet! Gyönyörű kutyus lett belőle! Fixen, hónapok óta 20-21 kg között mozog a súlya, én már nem látom rajta azt sem, hogy magasságban nőne, így szerintem elértük a teljes kifejlettséget – fizikailag. Mentálisan még kamaszkorban vagyunk!

Karácsonykor egyébként lent voltunk a szüleinknél Miskolcon, ráadásul Gyömbért a húgom már hamarabb levitte, így összesen 10 napig kertes házas kutyaként élte életét Sunnyval, a labradorral. Nyáron is volt kb. 2 hetet a szüleimnél, most is közel annyit: ennyi pihenés és teljes privát tér talán jár nekünk, gazdiknak egy év alatt!

Aztán természetesen kirándultunk is a két kutyával. A cél Lillafüred volt, a vízesés és a Hámori tó, onnan indult volna a túra, de Sunny nem érezte jól magát az autóban, így már Miskolc határánál, a vadasparki letérőnél meg kellett állnunk. Onnan a hegyen keresztül azt gondoltuk, hogy egy kellemes kis sétával elérjük Lillafüredet. De ezt csak gondoltuk! Az igazság az, hogy kb. 3 órája lehettünk úton – amikor már nem jártunk messze egyébként a céltól -, de inkább visszafordultunk, mert féltünk, hogy ránk sötétedik. Visszafelé már az autóút mentén haladtunk, és meglepő volt, hogy úgy milyen hamar visszaértünk Miskolcra, csak a hegyen keresztül vezető túraútvonal volt eszméletlen hosszú, hegygerincre fel és onnan levezető kaptató. A vízesés tavaszra marad!

Mondanom sem kell, a két kutya rettentően élvezte a kirándulást, főleg Sunny, ő majd megőrült, annyira szaglászott és rohangált folyamatosan. Persze az időjárás nem volt a legideálisabb, hatalmas köd volt, minden nyirkos, vizes, helyenként bokáig gázoltunk a sárban, de ezután a nagy túra után megérdemelten ehettük anyukám karácsonyi töltött káposztáját.

10636552_10207000563326058_7054678759700005666_o.jpg

12440359_10207000563486062_4363657047442665921_o.jpg

12440441_10207000562446036_6837299236065763636_o.jpg

Szólj hozzá!

Normafai kirándulás

2016. február 04. 10:00 - Konika

Dalma nagyon megszerette Gyömbért, így olyan is előfordult már nem egyszer, hogy nem mi kértük, hogy vigyázzon rá, hanem ő telefonált, hogy oda adjuk-e neki a kutyát, és akkor mennek kirándulni az ő kutyájával, Szávával együtt. Hát persze, hogy oda adtuk! Különösen jól jön ez például egy hétfői napon, amikor amúgy is dolgozunk, és egész nap egyedül lenne Gyömbér.

Ilyen izgalmakkal teli kirándulás volt például ez a normafai, ami után ugyan a kutyus egy óriás fürdetésre szorult, de ez egyáltalán nem számít! Fáradt kutya = boldog kutya.

 

Szólj hozzá!

Kutyaszitter - a mi Dalmánk

2016. február 01. 10:00 - Konika

A szeparációs szorongás egy ponton annyira elfajult, és a szomszédok is annyit panaszkodtak, hogy egyszerűen esténként nem mertünk elmenni otthonról. Ha mégis akadt valamilyen dolgunk, például egy családi vacsora, akkor megpróbáltuk Gyömbért lepasszolni valamelyik kutyás ismerősünkhöz. Dalma volt az, aki a leglelkesebben jelentkezett a feladatra, és már többször volt nála Gyömbér vendégeskedni.

Ez több okból is megnyugtató számunkra:

  • Tudom, hogy a szomszédokat nem fogja zavarni a sírásával.
  • Tudom, hogy a kutyámnak is jó dolga van, nem stresszel, nem sír.
  • Egy másik kutyával, Szávával töltheti az idejét, így sokat játszik, én pedig lefáradva kapom vissza.

Hátránya

  • Dalmáéknál kicsit lazábbak a szabályok, és az első 1-2 alkalommal még megállta Gyömbér, hogy ne menjen fel az ágyra, addig mára már náluk igazi kanapé kutyaként viselkedik (Nálunk továbbra sem jöhet fel!)
  • Mivel elég érzékeny a gyomra a kutyánknak, általában a Dalmáéknál töltött estéknek másnap fosás a vége az utcán (tényleg csak a saját kis bárányhúsos tápjától nem kakil folyósat)
  • Lassan jobban szereti Dalmát, mint minket. Van, hogy este találkozunk a parkban, és mi mennénk haza, hívjuk Gyömbért, ő meg leül Dalma lába mellé, és nem mozdul…. Mintha nem akarna velünk hazajönni.

Az az igazság, hogy a hátrányok jelen pillanatban eltörpülnek amellett, hogy így nyugodtan megehetünk egy vacsorát az anyósomékkal… Örökre persze ez sem jelenthet megoldást, és Dalma sem ér rá állandóan, úgyhogy a cél továbbra is az, hogy valahogy leszokjon erről a sírásról. Addig is örök hálánk a kutyaszitterünknek! :)

Szávával, a jóbaráttal (a képeket köszönjük Dalmának!):

12388264_1083019075065801_129187287_n.jpg

12395084_1083018961732479_1889476267_n.jpg

Szólj hozzá!

Műtét

2016. január 28. 10:00 - Konika

Bennünk fel sem merült, hogy ne akarnánk ivartalaníttatni Gyömbért. Hiszünk benne, hogy ettől nem csak az egészsége lesz nagyobb biztonságban, hanem a viselkedése is pozitív irányba változik majd. Ráadásul rejtett heréi vannak, egyik sem akart leszállni, így a rák kialakulásának is nagyobb a kockázata, ha nem veszik ki azokat. Egyedül az jelentett nehézséget, hogy így hasi műtétre került sor, ami macerásabb, mint egy egyszerű kan kutya ivartalanítás.

Ennek megfelelően izgultunk. Reggel ott kellett hagynunk Gyömbért a rendelőben, és délután mehettünk érte. Amikor odaértem akkora tömeg volt a váróban, amilyet még nem láttam. Így megkérdeztem a doktornőket, visszajöjjek-e később, maradhat-e még Gyömbér. Mondták, hogy hazamehetek még, majd 1 óra múlva menjek vissza, de már ekkor megnyugtattak, hogy minden rendben volt.

Amikor megláttam Gyömbért, ébren volt, bent a kennelben, de nem kapta fel a fejét az érkezésemre, csak nézett maga elé. Gyorsan megbeszéltünk mindent az orvosokkal (állítólag nagyon elbújtak a golyócskák), rendben ment a műtét, 10 nap múlva mehetünk varratszedésre), és indultunk haza. Elég korrekt áron leszedték a fogkövét is, kaptunk bérbe egy puha nyakgallért, és 2 napra elegendő fájdalomcsillapítót.

Nagyon lassan jutottunk haza, az első 10 lépés után Gyömbér leült, és nem akart továbbjönni. De aztán lassan rávettem, és sikerült pisilnie, kakilnia is, majd kicsit részeges stílusban – jobbra-balra dülöngélve – hazajutottunk.

December 30-án volt a műtét, így hosszú napokig otthon tudtunk vele lenni az ünnepek miatt, és mert két nap szabadságot is kivettem még január elején. Két dolog biztos: Gyömbért még sosem láttam, hogy hosszú nagy pisiket eresztett volna: most mindig megvan a séta első nagy pisije, nincsenek apró jelölgetések. Hurrá! :) A másik, hogy az ágyikójában alszik. Máskor bárhol jó volt neki, hideg kő, parketta, most csak az új kényelmes ágyát használta. És mivel ellenőriztük, hogy nem bántja-e a sebét, mindig odavittük az ágyat, ahol mi voltunk, mert akkor garantált volt, hogy ő is ott volt, és alukált, szemmel tudtuk tartani.

Szóval a műtét utáni néhány nap jól telt, Gyömbér pihent, nem volt semmi gond. De aztán mégis elkezdtünk aggódni.

Furcsa volt, mert véreset pisilt: egészen pontosan a pisi után, attól külön, néhány csepp vér is jött a fütyijéből. Aztán megjelent rajta egy iszonyatos nagy duzzanat, a varrás mentén. Mintha egy kemény teniszlabdát toltak volna a bőre alá.

Nyilván megijedtünk, és vittük azonnal a dokikhoz vissza. Ott vettek a duzzanatból vért, és meg is ultrahangozták, de nem találtak semmit, így csak azt valószínűsítették, hogy egy kis vérömleny van benne, és majd felszívódik. Kaptunk rá krémet, amivel kenegetnünk kell.

Igazából egy rossz szavam nem lehet a doktornőkre, mert végig kedvesek voltak, a többszöri visszatérésünkkor sem kértek semmi pénzt tőlünk, ugyanakkor kicsit szomorú is voltam: ez a puha nyakgallér nem ért sokat. Simán hátra tudta benne hajtani a fejét, és elérte a sebét a kutya. Amíg szabin voltunk, ez nem volt gond, tudtunk rá figyelni, éjszakára bepólyáltuk. De varratszedés után már a gallért is vissza kellett adnunk, figyelni sem tudtunk rá 24 órán keresztül, és bizony sokat nyalogatta ott magát. Csúnyább a sebe a műtét eltelte után 2 héttel, mint közvetlenül utána volt. Nagyon piros az egész, így mégis kicsit csalódottak vagyunk a műtéttel kapcsolatban. Valamilyen krém még kellene rá, nem tudom. A véres pisi legalább megszűnt.

Szerencsére az életkedve visszatért, kb. 10 napig tudomást sem vett a világról, de utána újra a régi eleven, ugri-bugri kutya volt. Továbbra sem jelölget olyan őrülten, mint régen, ami szintén lehet, hogy a műtétnek köszönhető. A domináns viselkedése még nem szűnt meg: rá akar ugrálni más kutyákra, van, akire morog, de tudom, hogy várnunk kell pár hónapot, hogy a tesztoszteron kiürüljön a szervezetéből.

img_9661.jpg

img_9662.jpg

Szólj hozzá!

Még egy tanács szeparációs szorongásra

2016. január 25. 10:00 - Konika

A youtube-on is keresgéltem a témában, meghallgattam pár videót a szeparációs szorongásról. És meg kell mondanom az igazat, volt egy, amelyik megfogott (olyan is, amint felháborodtam, annyira tele volt butaságokkal). A videó maga nem jó, viszont az oktató hasonló átéléssel beszél mint András, hasonló dolgokat mond el, hasonlóan látja ezt a problémát.

Engem ott nyert meg igazán, amikor a végén azt mondja: nagyon megért minket, mindenkit, akinek szeparációs szorongással küzd a kutyája, tudja, hogy ez talán a legnehezebb probléma egy kutyánál. És tudja, hogy mindenki olyan tanácsokat ad, hogy mozogj többet a kutyával, sétáljatok többet, játsszatok többet, foglalkozzatok vele többet, és nem segít. Ő tudja, hogy nem ez a megoldás kulcsa, és nem ez a probléma gyökere. VÉGRE VALAKI!

Sokkal inkább azt mondja ő is, hogy a falkavezérséget és a nyugodtságot kell építgetni. Végső megoldásként pedig ott vannak az elektromos ugatás elleni nyakörvek. Amik igen, elsőre állatkínzásnak tűnnek, de szerinte nem azok: a kutyák okosak, és két csípés elég lehet nekik arra, hogy egy életre megjegyezzék: amikor rajtuk van a nyakörv, nem ugathatnak!

Mivel ez a videó engem nagyon megfogott, ha továbbra sem lesz javulás minden igyekezetünk ellenére, úgy érzem, mi is ki fogjuk próbálni a nyakörvet: ha tényleg 2 alkalom után varázsütésre megszűnik az ugatás, megérte. Ha nem, akkor nyilván úgy sem fogom Gyömbéren hagyni, hiszen imádom őt.

Itt a link, ha valakit érdekel az egész videó, és szeparációs stresszre keres megoldást (angolul van):

 

Szólj hozzá!