Az első és legfontosabb, amiről szeretnénk beszámolni: 2 hete nem pisilt be a kutyusunk!

Ez hatalmas eredmény, hiszen tudom, 5-6 hónapos korában kétségbe voltam esve, hogy nálunk ez sosem következik majd be! Hogy mi volt a megoldás? 2 tippünk van: Miskolcon családi házban töltött 2 hetet, amíg mi nyaraltunk, és ott nem mehetett be a lakásba, mindig kint volt, kint végezte a dolgát. Talán megértette, hogy ott neki is jobb. De a másik tippünk azzal van összefüggésben, hogy kezd ivaréretté válni. Ennek következtében már nem egy nagyot pisil, ha lemegyünk vele, hanem beosztja, és mindent megjelöl. Vagyis talán azért tartogatja odahaza a pisit, hogy majd kint az utcán minél több oszlopra csurgathasson egy keveset. Vagyis az aggodalmunk felesleges volt pár hónapja, de senki nem mondta, hogy ahogy ivarérett lesz, magától megszűnik a probléma!

Persze azért még kisebb balesetek előfordulhatnak, tudjuk, hogy bármikor bármi történhet, de alapvetően most már 2 hete nem a pisitakarításról szól az otthoni élet! Éljen!

A másik, hogy még mindig nő. Az ígéretek, hogy nem lesz olyan nagy, már a múlt ködébe vesznek. Jelenleg 20 kg-os Gyömbér.

És még csak 8 hónapos!!! Nincs állatorvos, vagy kutyás ismerős, aki ne keserítene el azzal, hogy márpedig ő még nőni fog másfél éves koráig… Azért szomorít el a tény, mert a mamája nem volt ekkora, és a papát is kisebbnek mondták… Vagyis, ha a jelenlegi súlyát, ezt a 20 kg-ot megőrizné, akkor nem szólnék semmit, de mindenki arra készít fel, hogy 30-ig nem fog megállni…. És már most sem bírom megemelni. Max 1-2 másodpercre. Az pedig nem elég ahhoz, hogy a metró mozgólépcsőjén levigyem, így a metrózásnak búcsút kell mondanunk…

A másik, hogy tényleg az ivarérés korszakába léptünk: mindent lepisil. A dolog odáig fajult, hogy az összes oszlop, házfal, parkolóóra, kocsi, fa, bokor, egyszerűen minden, ami kinő a földből kap pár csepp nedűt! Nagy odafigyelést igényel, hogy ne engedjük éttermek, kávézók közelében pisilni, és erről nem is hiszem, hogy leszoktatható, hiszen nem érti meg, hogy egy száz méteres szakaszon, hol engedem, és hol nem pisilni… Nehéz ügy, de tiltjuk.

Az ivaréréssel együtt jár egy kis agresszív viselkedés is. Nem súlyos, de azért nagyon zavaró: az utcán teljesen váratlanul megugatja az embereket… Alapvetően nőket és gyerekeket. Nem jöttünk rá, kit és miért pontosan… Aki nem tetszik neki… De gyakran úgy, hogy odajönnek megsimogatni őt, pár másodpercig hagyja, utána pedig ráhozza a szívbajt az illetőre a mély ugatásával. Sajnos a gyerekeknél is ez a helyzet, ami nagyon rossz. Tiltjuk az ugatást neki ilyenkor, de ugye akkor már ugat. Hogy lehet elérni, hogy el se kezdjen ugatni? Remélem, a szeptemberben induló kutyaiskolában választ kapunk a kérdésre.

Amúgy gyönyörű a kis rosszaság, megvolt a második nagy nyírása a nyár végére, kis csupasz. :)

Labda, bot, kötél, csont, kong

A kutyaoviban hallottuk, és nagyon tetszett:

- Hány játéka van egy kutyának?

….? Sok? Egy? Kettő?

- Egy sem. A játékok a gazdié, mi csak megengedjük neki néha, hogy játsszon vele.

Ez valahol azt is jelenti, hogy nem kellene állandóan a kutyák előtt hagyni a játékokat, hiszen akkor nagyon meg tudja unni őket. Én ezt úgy csinálom, hogy van 1-2 játéka, amiket nagyon imád (pl. a kong), amit akkor kap meg, amikor egyedül hagyjuk, és amikor este hazaérünk, akkor eltesszük. Így reményeim szerint minden nap, nagyon örül neki, amikor megajándékozzuk vele. Ezen felül van egy plüssbáránya és egy kötele, amik szinte egész nap kint vannak vele, és nagyon aranyos, amikor egyszer csak valamelyiket felkapja, és hozza játszani. Nincs szívem elvenni tőle, és valahogy még mindig félek attól, hogy ha én nem hagyok neki elől semmi játékot, amivel ingerek érhetik, akkor előbb-utóbb rátalál a cipőkre, a bútorokra, a szőnyegekre. (egyelőre ezek még megúszták a benti kutyatartást)

A plüssjátékokat a kezdetektől fogva nagyon szereti, óvatosan harapdálja őket, a kötéllel szeret húzódzkodót játszani, kisebb korában mindig a zoknijainkat lopta el (erről már leszokott). A labda eleinte egyáltalán nem érdekelte, pedig próbáltuk érdekessé tenni számára, mi is játszottunk vele, és a botokra sem gerjedt. Ma már mindkettőt szereti, elsősorban azért, mert a parkban a többi kutyától elleste ezeket. Ha eldobjuk fut utána, és vissza is hozza! Egészen hihetetlen!

Azért, hogy napközben 8-9 órát van egyedül, még mindig aggódom, hogy szétszed valamit. Továbbá mindig sír, ha elindulunk otthonról, maximum akkor marad el a sírás, ha indulás előtt kap egy csontot, esetleg finomfalatokat dugunk el, és azokat keresgéli, illetve most pár hete van egy kong labdánk is. Hihetetlen találmány. Nem tudom, miből van, de ha üres, akkor is megőrül érte Gyömbér, ha pedig még a belsejében el is rejtünk pár finomfalatot (esetleg meg tömködjük májkrémmel), akkor tényleg elmarad a sírás távozásunkkor. A kong labdát ráadásul dobálni is lehet, és egész furcsa irányokba pattog össze-vissza.

Matyi a gyerek kettők közül, ő az, aki birkózik is a kutyával, én csak néha próbálkozom azzal, hogy lenyomjam a földre. És persze a legnagyobb játszópajtás a többi kutya, akikkel szinte minden nap sikerült összefutni az esti séta alkalmával, és akkor megy ám a kergetőzés, és a játék folyamatosan!

A kezdetektől úgy terveztük, hogy a kutyánk nevelésére nagy gondot fordítunk majd, így egyértelmű volt, hogy kutyaoviba is járunk majd. Hiába lehet szinte mindent megtalálni az interneten, rengeteg kutyás könyv van, mégis úgy gondolom, hogy nem árt, ha igazi szakemberek, igazi kutyákat oktatnak. Értem ezalatt azt, hogy minden kutya más és más, különálló személyiségek, és nem biztos, hogy mindegyik ugyanúgy, vagy ugyanazzal a módszerrel tud a legtöbbet tanulni, esetleg egy egyéni problémára a megoldás és eltérhet.

Kutyasuliba kb. 7-9 hónapos kortól ajánlják vinni az ebeket, mivel addig elég szertelenek, és nem tudnak koncentrálni huzamosabb ideig. A megfelelő oltások meglététől tehát kutyaoviba lehet vinni a kutyánkat, mi kb. 3 és fél hónaposan mentünk először. Természetesen ennek is utánaolvastam, legalább úgy, mintha a gyerekemnek keresnék iskolát. :) Az olvasottak alapján csak olyan helyet választottam volna, ahol a pozitív megerősítéssel tanítják a kutyákat (tehát nincs durva büntetés, a tanulás csak dicsérettel és jutalommal működik, senkinek eszébe sem jut elektrosokkot és más szörnyű dolgot alkalmazni). Ezután persze számított még az ár, és az is, hogy közel legyen hozzánk, így esett a választásunk a Városi Kutyák Iskolájára a Kopaszi gát mögötti területen.

Én rendkívüli módon elégedett vagyok az iskolával. Minden oktató, akivel eddig az oviban találkoztunk, felkészült volt, és rengeteg hasznos tanáccsal láttak el bennünket. Ugyanis óra végén mindig lehetőség nyílik arra, hogy kérdéseket tegyünk fel, tényleg kifejezetten az egyéni, a mi kutyánkat érintő problémákkal kapcsolatban.

Az ovi egyébként elsősorban a játékról szól. Sok hasonló kölyökkorú kiskutya ismerkedik itt egymással, játszanak, kergetőznek, miközben észrevétlenül a legfontosabbat tanulják meg: hogyan kell viselkedni a többi kutyával, mit szabad és mit nem játék közben. Emellett a gazdi-kutya kapcsolatot erősítik az oviban sok apró játékkal (falka futás, szélrózsa futás, kötődős futás, szemkontaktus gyakorlás, stb.)

1-2 apró trükkre is sor került már (között, forgás), de elsősorban itt még az a cél, hogy a kiskutyák szocializálódjanak. Amikor hazaérünk akkor pedig szerencsére estig alszik Gyömbér, úgy elfárad a sok élménytől. :)

Én már nagyon várom a sulit is, talán szeptembertől elkezdhetjük majd.  

Korán kezdtünk Gyömbérrel tanulni, hiszen a legtöbb helyen azt olvastuk, hogy a kiskutyák nagyon tanulékonyak, érdemes ilyenkor foglalkozni velük sokat, amit ilyenkor megtanulnak, sosem felejtik el. Arra is figyeltünk, hogy a tanítás időtartama csak pár perc legyen, amíg nagyon pici, hiszen koncentrálni sem tudnak olyan sokáig.

Eleinte nagyon sokat foglalkoztunk Gyömbérrel: amíg nem voltak meg az oltásai, és nem vihettük le sétálni, lényegében naponta többször tudtunk a tanulásával foglalkozni, az agytorna segített abban, hogy lefárassza magát, hiszen futkározni nem sok helye volt a lakásban. Ekkor tanultuk meg az ül és a fekszik parancsokat, mint a legalapvetőbb dolgokat, majd szintén a lakásban kezdtük el a maradj oktatását. Meglepően gyorsan tanult. Mi csak pozitív megerősítéssel tanítottuk, és persze rengeteg jutalomfalattal. J Nála ez igazán bevált motivációként.

Aztán amikor már lejárhattunk sétálni, annyi időnket és energiánkat elvette a napi 4-5 séta, hogy egyszerűen nem maradt időnk tanulásra! Amikor erre ráébredtem, igyekeztem tudatosan foglalkozni vele, és legalább egy héten egyszer tanulni. Kevésnek tűnik, és igen, valamivel lassabban is haladtunk tovább. Tejesen új trükköt akkor tanulunk vele, ha az előzőt már magabiztosan tudja. Megtanult a földön hemperegni, odajön hozzánk ha hívjuk, ismeri a forogj (álló helyzetben körbefordul) és a között (a gazdi lába között tesz pár lépést) parancsokat is, legutóbb pedig a pitizést kezdtük el tanulni. Ez az eddigi legnagyobb kihívásunk. Nehezen érez rá a pozícióra, és jutalomfalat nélkül még egyáltalán nem akarja csinálni… Úgy érzem, még „nem esett le neki”, hogy pontosan mit jelent a pitizés. Addig pedig nem akarok tovább lépni, pedig mivel szépen visszahozza már a botot, sőt a kérem parancsszóra oda is adja, az a terv, hogy a következő lépés már tényleg bonyolult agytorna lesz: két különböző tárgy megkülönböztetése, és ha a botot kérem a botot, ha a labdát, akkor a labdát hozza majd vissza.

Természetesen a kutyaovi is nagyon sokat segít nekünk (Városi Kutyák Iskolája), de ott elsősorban mi tanulunk, mi kapunk ötleteket, iránymutatásokat, a trükköket tényleg otthon, magunktól tanultuk). Mindenkinek ajánlom a pozitív megerősítés módszerét. Végtelen türelem kell hozzá, de megéri! J

Gyömbér azonnal találkozott az autózás élményével, amikor elhoztuk a családjától. 2 hónapos volt, és persze sírdogált, de alapvetően jól viselte, és az út felét átaludta. Ezután legközelebb talán az első kutyaovi-látogatásunkkor szálltunk autóba. Még picike volt, így hiába próbáltam volna, ahogy írták (jutalomfalattal csalogatni, hogy egyedül szálljon be), nyilván nem sikerülhetett, mert elég magas az autónk pereme, addig nem tudott volna felugrani.

Így tehát ölben a kezemben szállt autóba, és velem utazott hátul, a hátsó ülésen. Talán azért nem ültünk előre, hogy Matyit ne zavarja a vezetésben, a csomagtartóba pedig azért nem száműztük, mert még annyira picike volt. Alapvetően úgy gondolom, hogy nincs gondja az autózással, igaz nem is ugrál örömében, ha meglátja az autót.

A mai napig nem sikerült semmivel sem rávenni, hogy magától szálljon be, még mindig ölbe kell venni. Ugyanakkor út közben nagyon nyugodtan viselkedik, leginkább pár perc után elalszik az ülésen, vagy az ölemben.

Az utóbbi 2 út óta (tehát mióta 6 hónapos), áttettük a csomagtartóba, mivel már olyan nagy lett, és ott bőven van hely. Féltem, hogy nem tetszik majd neki, előre akar ugrani, de teljesen más történt: úgy veszem észre még nyugodtabb, mint az ülésen, kényelmesen el tud nyújtózni, és talán végre már nézelődni is elkezdett a hátsó ablakon keresztül. Nagyon örülök, hogy ezzel tehát nincs gond, bár várom a pillanatot, amikor magától hajlandó lesz beugrani. Már nem bírom el! Elérte a 16 kg-ot!

Így lobog a szélben a haja:

Egyedül, vonattal mentem le Miskolcra, és eléggé izgultam, hogy egyáltalán örül-e majd nekem Gyömbér. Szerencsére, amikor beléptem a kapun, azonnal össze-vissza ugrált, és csóválta a farkát, osztotta a puszikat! Sunny is követte őt. Imádom mindkét kutyát! A hétvégét lent töltöttem a szüleimnél, és szerencsére Matyi is utánam tudott jönni (akinek ugyanúgy örült Gyömbért), így vasárnap autóval tudtunk visszajönni Budapestre.

Miskolcon volt egy kis időnk pihenni, élvezni a kertet, a nyári hőséget, sok sört inni, és kutyázni. Meg kell adni Gyömbér és Sunny tényleg folyamatosan képesek egymással játszani, megállás nélkül rohangálni. (Sunny azért párszor már elfáradt, de nem csoda, kicsit elhízott szegény!)

Mindig körülöttünk mozogtak, legyen szó akár játékról, labdázásról, kergetőzésről. Amikor pedig kicsit elfáradtak, rám feküdtek a földön. :)

Kint sütöttünk lángost, úgyhogy tényleg történtek az események folyamatosan. Boldogan láttam, hogy Gyömbér még emlékszik a megtanult trükkökre, és a húgom arra is megtanította, hogy hozza vissza a neki eldobott botot. Már csak azért izgultam, hogy hazaérve a lakásban tanult rendre is emlékszik-e.

Az autóba nem akart beszállni, de ebből nem vontunk le következtetéseket, mert sosem akar beszállni. Utána már boldogan élvezte az utazást.

Otthon úgy tűnt, mindenre emlékszik: azonnal odament a helyére, tudta, hogy melyik szobába nincs szabad bejárása, hogy éjjel hol szokott aludni. Ráadásul az első két nap hétfőn és kedden arra mentem haza munkából (kb 9-10 óra egyedüllét), hogy nem pisilt be a lakásba!!! Örömtáncot jártam, és arra gondoltam, hogy a kertes házban megtanulta azt, hogy csak kint szabad pisilni, bent sosem!

De örömöm korai volt… szerdán és csütörtökön hiába siettem haza (kevesebbet, 8 órát volt egyedül), a szokásos helyen megint ott várt a pisi…

Nem tudom, ki hogy van vele, de én úgy tervezem, hogy amikor gyerekeink lesznek, akkor is kell majd pár nyugodt nap, amikor a férjemmel csak egymásra tudunk figyelni. Nyilván lesz olyan nyaralásunk is (és abból lesz több), amikor a gyerekeinkkel megyünk, de igazán pihenni és felfrissülni talán nélkülük lehet majd igazán. Tudom, hogy sokan másképp gondolják, és sehova sem mennek a gyerekük nélkül, és a kutyások nagy többsége is azt mondja, inkább nem is megy nyaralni, ha a kutyáját nem tudja magával vinni, nekünk mégis jól esett egy kis pihenés.

A lényeg az, hogy ahova utaztunk (Balaton), oda nem lehetett kutyust vinni, de emellett én is azt éreztem, hogy mióta velünk van Gyömbér, nem tudjuk kialudni magunkat, általában éjfélkor fekszünk és 6-kor csörög az óra. Igen, 6 óra alvás bőven elég néha, mint ahogy akár 3-4 óra is egy-egy buli alkalmával. De amikor huzamosan egyfolytában ezt csinálja az ember hónapokon keresztül, az nagyon ki tud rajta ütközni. Mi is úgy éreztük, hogy kimerültünk, és ha nyaralni megyünk, akkor esetleg 8-kor kelnénk fel (8-kor! Pár éve még az is hajnalnak számított nálam!)

De arról majd talán máskor, hogy mi mivel töltöttük a nyaralást! Gyömbért a húgom levitte magával Miskolcra, a szüleimhez. Családi házba, ahol ráadásul egy életvidám 2 éves labrador, Sunny is él. (Korábban már összeismerkedett a két kutya). Gyömbérnek persze más ott az élete, hiszen a házba nem mehet be, ugyanakkor aranyélete is lehet, hiszen egész nap társasággal van, egy percre sincs egyedül. Ennek megfelelően Sunnyval folyamatosan játszottak, nyúzták egymást, én meg hiába aggódtam, mindenki megnyugtatott: valószínűleg sokkal jobban érzi magát, mint lakásba zárva. Elismerem, hogy úgy, hogy egész nap egy másik kutyával játszhat, nagyon jól érzi magát, de nem engedek abból, hogy minket tekint a falkájának, és mi velünk a legboldogabb! És boldogabb mint azok a kutyák, akik kertben élnek, de életük nagy részét egyedül, magányosan töltik.

Gyömbér hamar beilleszkedett a miskolci szokásokba, olyannyira, hogy állítólag át is vette a főnök szerepet. Rendszeresen beleevett Sunny ételébe (aki mindezt csendesen tűrte), jobban vigyázott a házra, mint Sunny, és úgy járt-kelt az udvaron, mint a saját uradalmán.

A húgom szinte minden nap küldte a fényképeket:

Gyömbér és Sunny játsszik

Gyömbér é Sunny együtt alszanak, összebújnak

Gyömbré és Sunny futkároznak, Sunny arra tanítja Gyömbért, hogy kell a vizet kipocsolni az itatótálból...

Hogy micsoda???? Itt kezdtem izgulni, hogy Gyömbér olyan új szokásokat vesz fel, amiket lakásban nem kellene kamatoztatnia, illetve elfelejt mindent, amit eddig tanítottunk neki, főleg a szobatisztaságról, hiszen most Miskolcon akkor pisil-kakil, amikor csak jól esik neki.

A következő alkalommal leírom, milyen volt újra látni őt, és hazahozni lakásba.

Szüleimnek és testvéreimnek pedig itt is köszönöm, hogy vigyáztak rá!

Gyömbér nem úgy néz ki, mind egy átlagos keverék kutya. Vagyis csak azt akarom ezzel mondani, hogy ezzel a nagyon bohókás szőrzetével kicsit kilóg a többiek közül. A legtöbb embert megállásra készteti az utcán, és rögtön kapjuk a kérdést: ő milyen fajta? Azok, akik a kutyákat jobban ismerik, konkrétan tippelni is próbálnak, például: ugye ő egy briard? Vagy ugyan látják, hogy keverék, de mondják, hogy nagyon hasonlít egy tibeti terrierre! Közben ahonnan hoztuk, ott állították, hogy puli keverék volt az apuka.

Akkor most melyikre hasonlít a legjobban? Esetleg egy nagyra nőtt bichon lenne? Miután nyári frizurára váltottunk, akkor mondták páran, hogy labradoodle-re is hasonlít, amely itthon szinte egy ismeretlen fajta! Tudom, mert nagyon tetszett régen, és néztem, hogy lehetne hozzájutni, és pár éve még csak külföldről lehetett szerezni (lehet, hogy most is). Úgyhogy kifejezetten örülök, hogy a véletlen úgy hozta, hogy a keverék kutyusom még hozzá is hasonlít.

És szerintetek? Milyen fajtára hasonlít Gyömbér? Válaszokat a kommentben várom!

Már régóta töröm a fejemet azon, hogy egy külön posztot szentelek Hajnalkának, akitől elhoztuk Gyömbért. Egyrészt nagyon hálás vagyok neki, másrészt igazán eredeti egyéniségről van szó.

Gyömbér, 3 másik testvérével együtt Hajnalkáék egyik szomszédjánál jött a világra Bánrévén. Az ottani néni azonban meghalt, az örökösök pedig rázárták az ajtót a mamakutyára és a kicsikre. Hajnalka mentette ki onnan őket, de sajnos addigra az egyik pici már elpusztult. Így összesen 3 kiskutyának próbált gazdát keresni, azt pedig már az elején eldöntötte, hogy a mamakutya majd nála maradhat, és ott élheti le élete hátra levő részét.

A kiskutyákat a Facebookra tette ki, de segítséget kért a Mini Mancsok oldaltól is, amit én már hónapokkal korábban like-oltam, amikor komolyabban kezdtem nézelődni. Itt akadtam rá a hirdetésre, és ahogy már korábban írtam, kicsit torzonborz kutyust akartam, és első látásra beleszerettem Gyömbér testvérébe, Maciba.

Amikor aztán leértünk Bánrévére, végül Gyömbér rabolta el a szívünk, pedig milyen kis csúnyácska volt! De annál aranyosabb! Hajnalka pedig egy óriási szívvel és nagy hanggal megáldott nő. Olyan hangja van, mint egy férfinak, vagy legalábbis egy asszonyságnak, aki legalább 50 éve dohányzik (fogalmam sincs, hogy dohányzik-e.). Végtelen szeretettel beszél a kutyákról, de minden más állatról!

Amikor nála jártunk, megkínált minket teával is, amit a házukban fogadtunk el, nem is tudom, de minimum 3 macska társaságában, akik kényelmesen elnyúlva elfoglalták a legjobb helyeket az ágyon! De azt hiszem volt ott tengerimalac, galambok, csirkék, szóval minden!

Hajnalka igazi állatvédő egyéniség, hiszen teljesen körbe vette magát kis élőlényekkel, és napjában több posztot is kitesz szegény sorsú, megmentésre váró kutyákról. Én magam azok közé tartoztam, akiket idegesített, ha egy-egy ismerőse napjában tízesével tette fel a szegény állatkák képeit, hiszen még ha szeretem is a kutyákat, egy idő után érzéketlenné válok a probléma iránt, és hosszú percekig kell lefelé görgetnem a képernyőn, mire valami valóban „érdekeset” találok. Ha egy csont sovány éhező afrikai kisgyereket tenne ki valaki, egyszer még meghatódnék, és talán elsírnám magam, de ha napjában 10 különböző ilyen gyerekről látnám a posztokat, talán már észre sem venném.

Ugyanakkor én is az ilyen bejegyzéseknek köszönhetően találtam rá Gyömbérre, és Hajnalkát megismerve már látom, hogy tényleg vannak emberek, akik akár az egész életüket feltennék arra, hogy állatokon segítsenek. Van, hogy egy nap  akár 100 ilyen poszt is megjelenik, és akármennyire tűnik bosszantónak, idegesítőnek, én most már belátom: ha csak egyetlen kiskutyának is sikerül ezáltal gazdát találni, akkor már megérte. Úgyhogy én türelmesen görgetem át ezeket a posztokat, és szurkolok minden kutyusnak!

Hajnalka a szívén viseli a megmentett kiskutyák sorsát: rendszeresen ír nekünk levelet, amelyben érdeklődik Gyömbérről, a súlyáról, a viselkedéséről, a barátairól. Egyszer, amikor Miskolcon jártunk a szüleimnél, még meg is látogatott minket, így láthatta, hogy Gyömbér milyen életvidám, boldog kutya lett. És mi is hálásak leszünk neki, amiért megmentette számunkra őt.

Nincs még akkora tapasztalatunk ezen a téren, hiszen alig 4 hónapja van nálunk Gyömbér, de azért a hétvégéken igyekszünk legalább az egyik nap olyan helyre kirándulni, ahova őt is vihetjük. A további ötleteket nagyon köszönöm!

Római part

Amíg nem volt kutyánk, elég gyakran jártunk ide, és főleg a Fellini nevű helyre: imádjuk a hangulatát, és a söröket, amiket csapolnak! Gyömbérrel is jártunk már itt, igaz, a páromnak vezetnie kellett, így nem ihatott. A Római nagyon messze van a IX. kerülettől, és tömegközlekedéssel minimum 3 járművel közelíthető meg. Az a kutyának 6 db jegy oda-vissza! Ezt vajon bárki átgondolta a BKV-nál, hogy ugyanannyiba kerül az ő jegyük, mint az embereké? Egy hónapban max. 1-2-szer vinnénk ilyen helyre, tehát bérletet venni semmiképpen sem éri meg, de lehetne kisállatjegy mondjuk 100-150 forintért, amiért még meggondolnám, hogy jegyet veszek ilyen utakra.

Egyébként a Rómain sok kutya van, viszont sok gyerek is, a partvonal kicsit keskeny (főleg, ha magas a vízállás), így inkább sétára alkalmas, nem hosszú futkározásokra. A vízbe még nem mert bemenni, bár egy rámenős kan belökdöste, de szegény azonnal kimenekült. Biztos megyünk még párszor idén, mivel mi imádjuk a Római partot!

Margitsziget

Ide már mentünk többféleképpen: villamossal, autóval, és gyalogosan is (kb másfél óra alatt sétáltunk ki otthonról). Mivel ide egy jeggyel is eljutunk villamossal, könnyebben megközelíthető a helyszín. Előnye még, hogy rengeteg kutyás van, így Gyömbér vígan futkározhat velük! (Bár állítólag hivatalosan itt sem lehetne elengedni pórázról…) A sziget hátránya, hogy ugyan kivihetek magammal egy kis piknikre valót, de wc-t összesen egyet találtam, közel a bejárathoz, azt is horribilis áron! Őszintén bevallom, eddig mindig azért indultunk el a szigetről hazafelé, mert pisilnem kellett. Igen, nekem, nem a kutyának. :)

Szentendre

Egyszer elmentünk ide is kirándulni. Itt egyszer sem engedtük el pórázról a kutyust, inkább mi élvezhettük így igazán a sétát fagyival a kezünkben. Rengeteg a turista, a sétálóutca tömve van, de azért a korzón itt is jó volt megpihenni, és itt is ide jöttek hozzánk többen Gyömbért megdicsérni, milyen szép kutyus!

Ezen felül voltunk otthon a szüleimnél is párszor Miskolcon, ami azért nagyon jó a kiskutyámnak, mert a családi háznál egy irtózatosan cuki, hiperaktív labrador is van, így van kivel játszania. Továbbá kutyaoviba is hétvégente járunk, igaz, oda is csak akkor, ha autóval ki tud vinni a párom… Jó lenne tényleg valami megoldás arra, hogy a kutyusokat olcsóbban lehessen szállítani a BKV járatokon! Elvileg a Kopaszi gát sincs messze tőlünk, de annak a hátsó, kutyafuttatós részét 2 átszállással tudnánk megközelíteni, vagyis 6 jeggyel 2.100 Ft-ért! Csak összehasonlításképpen: ha vonattal vinném Miskolcra, a jegy oda-vissza lenne Gyömbérnek 1.700 Ft. 

Hallomásból tudom még, hogy érdemes még kutyával elmenni némelyik bányatóhoz, esetleg Budaörsre, a Pilisbe, Kisorosziba, Dunakeszire. Hosszú még a nyár, remélem, mindet ki tudjuk majd próbálni! Javaslatokat is szívesen várok!